Esettanulmányok

 

Szakértőink az elmúlt időszakban több szervezet megújulását is segítették a GyorsAudit eszköztár különböző elemeinek alkalmazásával és felsővezetői tanácsadással:

Magyar Rádió

VOLÁN társaságok

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

XVI. Kerület Polgármesteri Hivatala

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala

 

Magyar Rádió Zrt. – „Közszolgálatiság a digitális korban”

Kulcsszavak: SAP bevezetés, digitális műsorkészítés, hatékonyságfejlesztés, szervezeti kultúraváltás

A médiapiac drámai átalakulása a Magyar Rádió tradicionális szerepére is komoly hatást gyakorolt. Az egykori monopolhelyzet után a piaci kihívásoknak megfelelni kész, rugalmas és kreatív szervezet kialakítása vált szükségessé. Az üzleti szemlélet meghonosítása új szervezeti kultúra meghonosítását feltételezte. Az SAP bevezetést és a digitális műsorkészítés szervezeti rutinjának megteremtését stratégiai és felsővezetői tanácsadással támogattuk.

A szervezetfejlesztő folyamat értékét jelzi, hogy többek között az alábbi feladatokat sikerült megvalósítani:

  • A Rádió működését meghatározó érdekcsoportok szervezeti reformokkal kapcsolatos elképzeléseinek közös jövőképpé, majd operatív szintű változási forgatókönyvé formálása;
  • Munkahelyi légkör analízis a vezetői beavatkozásokat igénylő szervezeti dimenziók azonosításának céljából;A Műszaki Igazgatóság ügyviteli folyamatstruktúráinak optimalizálása, a lehetséges outsourcing-területek megnevezése, a kiszervezés ügyviteli és üzleti modelljeinek kialakítása;
  • A strukturális változásokkal szembeni elfogadó attitűd erősítése, az érdekképviseletek bevonása a változási folyamatok megvalósításába;
  • Az Informatikai és Kontrolling Igazgatóság kialakításának ügyviteli előkészítése, a rendelkezésre álló humán erőforrások auditja és minősítése;Az Archívum gazdasági folyamatainak felülvizsgálata, megtakarítási lehetőségek listázása, javaslattétel az optimalizált működés szervezeti és gazdasági keretfeltételeire;
  • Az operatív szintű szervezeti változásokat megvalósító vezetői és munkatársi csoportok felkészítése tudásközvetítő és készségfejlesztő programok segítségével.

VOLÁN Társaságok – „A közúti közlekedés új minőségének megteremtése”

Kulcsszavak: méretgazdaságos üzemméret, benchmark-elemzések, költségmegtakarítási lehetőségek

A VOLÁN társaságok regionális együttműködésének erősítése az ágazatban fellelhető tartalékok felszabadításának fontos eszköze. Ennek a folyamatnak a támogatására javaslatokat fogalmaztunk meg az egyes vállalatok folyamatracionalizálására (költségmegtakarításra), a hatékony feladatellátás biztosításához szükséges kiszervezések, átszervezésének megvalósítására.

A regionális együttműködés megvalósítását speciális szakértői és szervezetfejlesztési tanácsadással segítettük, melynek keretében:

  • A vállalatok gazdasági vezetésével együttműködve meghatároztuk az alaptevékenységet leíró mutatószámok aktuális értékeit (fajlagos költség és árbevételi mutatók létszámra, buszszámra vetítve; összesített és főbb összetevőkre bontott fajlagos költségmutatók; fajlagos teljesítménymutatók); valamint
  • Konkrét fejlesztési javaslatokat fogalmaztunk meg a hatékonyabb szervezeti működés biztosítása céljából, illetve meghatározzuk az átszervezésekkel, kiszervezésekkel megcélzott jövőbeli mutatószám értékeket.

A közös munka keretében felmértük és elemeztük a vállalat fő folyamatstruktúráit, a szervezeti felépítés részleteit, a társaság lokális működési környezetének sajátosságait és számszerűsítettük az esetleges át-, illetve kiszervezések szervezeti kockázatait. Ez a következő feladatok megvalósítását jelentette:

  • Javaslatok kidolgozása szervezetracionalizálásra – A társaság szervezeti és pénzügyi átvilágítása eredményeként javaslattétel a szervezet racionalizálására;
  • Potenciális költségmegtakarítási lehetőségek bemutatása – Potenciális költségmegtakarítási lehetőségeket azonosítása a jelenlegi külső működési környezetben;
  • A területi szervezettség vizsgálata – Az ellátott feladatok, illetve a rezsiköltségek nagyságának vizsgálata a műszaki bázisok területi tagoltságának figyelembe vételével;
  • Mutatószámok meghatározása az alaptevékenység vonatkozásában – Fajlagos költség és árbevételi mutatók létszámra, buszszámra vetítve, összesített és főbb összetevőkre bontott fajlagos költségmutatók, fajlagos teljesítménymutatók;
  • A mutatószámok tevékenységek szerinti elhatárolása – A mutatószámok értékeinek tevékenységek szerinti meghatározásra (menetrendszerinti helyi, helyközi, illetve egyéb bontásban.

Országos Nyugdíjbiztosítási Főgazgatóság – „A szolgáltató szervezet megalapozása”

Kulcsszavak: ügyvitelszervezés, folyamatstruktúra optimalizáció, hatékonyságfejlesztés

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) Magyarország egyik legnagyobb mérleg-főösszeggel rendelkező államigazgatási intézménye. Gazdasági és társadalmi súlyát tekintve alapvető célkitűzés, hogy működése az európai uniós standardok alapján gyorsan és hatékonyan történjen.

Az ONYF volt az egyik első magyar államigazgatási intézmény, melynél megkezdődött az SAP integrált vezetői információs rendszer bevezetése. Ebben a Gazdasági Főigazgatóság ügyviteli folyamatainak áttekintésére, illetve optimalizációs javaslatok kidolgozására kaptunk megbízást. A szervezeti működést megújító megoldásainkkal szemben fontos elvárás volt, hogy a megvalósítási folyamatot különböző szemléletformáló programokkal segítsük. Az ügyvitelszervező munka során az alábbi feladatokat valósítottuk meg:

  • Az informatikai elvárások és az ONYF működését leíró jogszabályok összhangjának biztosítása, különös tekintettel az EU szakintézményei által megfogalmazott irányelvekre;
  • A nem hatékonyan elvégzett tevékenységek listázása, a kritikus pontok feloldására tett javaslatok megfogalmazása;
  • Az új működési rend ügyviteli, illetve SZMSZ-szerű leképezése (munka- köri leírások, hatásköri definíciók);
  • Az SAP munkakörnyezet működésével kapcsolatos tapasztalatok felmérése és elemzése;Az új rendszerek bevezetésével kapcsolatos belső munkavállalói és középvezetői ellenállás enyhítése.

Miskolc Megyei jogú Város Önkormányzata – „A közszolgáltatási funkciók ellátásának korszerűsítése”

Kulcsszavak: IT stratégia, működési szabályzat-optimaizáció, gazdálkodási audit

„A közszolgáltatási funkciók ellátásának korszerűsítése és a közigazgatási munka hatékonyságának javítása Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál” címet viselő  szervezetfejlesztési projekt az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Programja keretében valósult meg a miskolci Polgármesteri Hivatalnál. A munka az alábbi témákat fogta át:

  • Hivatali SZMSZ felülvizsgálata – Az átfogó feladat keretében nemcsak a Szervezeti és Működési Szabályzat felülvizsgálata, hanem számos kapcsolódó egyéb belső szabályzat harmonizációja is szükségesnek bizonyult.
  • FEUVE kidolgozása – A feladat keretében el kellett végezni a meglévő FEUVE-szabályzat felülvizsgálatát, s egyúttal a gyakorlati használhatóságot biztosító folyamatábrák is készültek.
  • IT stratégia elkészítése – Az új stratégia a hasonló eddigi dokumentumokhoz képest teljesen új szemléletű: a koncepció szakít az eszközorientált javaslatokkal, sokkal inkább a szervezeti funkcionalitáshoz és igényekhez illeszkedő megoldás-orientált stratégia lett a végeredmény.
  • Pályázati szabályzat felülvizsgálata – A Miskolcon működő számos önállóan gazdálkodó intézmény és önkormányzati tulajdonú társaság pályázati tevékenységének közös platformjaként két szabályzatot dolgoztunk ki.
  • Pénzügyi és gazdálkodási szabályzatok felülvizsgálata – A kijelölt szabályzatokat nemcsak jogszabályi megfelelőség szempontjából vizsgáltuk, hanem a működési anomáliák feloldására is javaslatokat tettünk, illetve egyes folyamatokra teljesen új szabályzattervezetet írtunk.
  • Stratégiai tervezés és éves költségvetés összekapcsolása – A kidolgozott modell a Balanced Scorecard módszertanára is épít, s gyakorlati megvalósítását informatikai támogatással tartjuk reálisnak – a rendszer kialakítására és bevezetésére ütemterv is készült.
  • Tanulmány a teljesítménymérési és értékelési eszközök bevezetésére – A tanulmány egy,a jelenleginél rugalmasabb, kisebb forrásigényű, de hatékony rendszerre tesz javaslatot.
  • Tanulmány az ügyfélszolgálati eredményességet mérő mutatószámok bevezetésére – A Balanced Scorecard mutatószámrendszer közigazgatási implementációjának egyedi változatát készítettük el az ügyfélszolgálati eredményességre vonatkozóan.
  • Ügyintézési idő csökkentése, szakmai tanácsadás, intézkedési terv – Egy saját modellt készítettünk az ügyintézési időre ható tényezők összefüggéseiről, s ennek mentén tettünk a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalára szabott javaslatokat.
  • Szabályzatok alkalmazásához kapcsolódó képzések – Az elkészült szabályzatok megismertetésén túl fontosnak tartottuk az elkészült koncepciók, tanulmányok tartalmának bemutatását is az érintetteknek, ezért az oktatás a teljes projekttematikára kiterjedt.

XVI. kerület Polgármesteri Hivatala - "Polgárbarát ügyintézés"

Kulcsszavak: ügyintézési idő csökkentése, működési kultúra megújítása, szolgáltatóközpontú gondolkodás

A XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala az Európai Unió támogatásával ezzel a címmel valósította meg az ÚMFT Államreform Operatív Programja keretében átfogó szervezetfejlesztési projektjét, azzal az alapvető céllal, hogy új szervezési-működési kultúrát terjesszen el a Hivatalban, valamint erősítse a hatékonysági, eredményességi szemléletet.

A projekt több célterületén is alkalmunk nyílt rá, hogy szakmai ismereteinkre alapozva hozzájáruljunk a Hivatal szervezeti működésének korszerűsítéséhez:

A döntési mechanizmusok megreformálása keretében a hatékony, eredményes működési folyamatokra és a folyamatokat megvalósító humán erőforrásra helyeztük a hangsúlyt. Ennek érdekében alapos hivatali helyzetfelmérést követően a Hivatal igényeivel összhangban kidolgoztuk azt a Polgármesteri Hivatal egészének eredményesség-mérésére szolgáló modellt, amely egzakt mutatókon keresztül ragadja meg a folyamatok hatékonyságát.

A gazdálkodási folyamatok átlátható működését, valamint a „jó gazda” hozzáállást erősítendő, megvizsgáltuk a Hivatal SALDO-rendszerének jelenlegi használatát, illetve a program kiterjeszthetőségét az önkormányzati intézményrendszerre, valamint a pontos vezetői információszolgáltatás érdekében kontrolling-rendszer felállítására tettünk javaslatot.

A belső együttműködés, a projektszemléletű gondolkodás Hivatalon belüli elterjesztése érdekében szakértőink átvizsgálták a hivatali Szervezeti és Működési Szabályzatot, rávilágítottak a korrekcióra szoruló pontokra. A mindennapi munkát érdemben támogató igazi újdonság egy – informatikai eszközökkel támogatott - projekt- és feladatkövető rendszer kidolgozása és hivatali gyakorlatba illesztése volt, ami a hazai közigazgatásban régóta jelen lévő feladatkoordinációs problémákat orvosolja.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - "Professzionális projektmenedzsment"

Kulcsszavak: projekteredmények számszerűsítése, átlátható közigazgatás, hatásvizsgálat

2008 őszén e feladat keretében folytattunk vizsgálatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága számára az e-közigazgatást, valamint az államreformot támogató informatikai jellegű kiemelt projektek célszerűségét eredményességét és gazdaságosságát mérő módszer kidolgozására.

A munka aktualitását az adta, hogy a hatékony, átlátható közigazgatás megteremtésére irányuló törekvések jelentős mértékben támaszkodnak az e-közigazgatás megoldásaira, melyekkel szemben a hatékonyság, gazdaságosság és eredményesség ugyancsak elvárás. Ennek érdekében áttekintettük elsősorban az EU  i2010 e-kormányzati cselekvési terv keretében elkészített hatékonysági és eredményességi iránymutató (E&E Roadmap 2006-2010) alapjául szolgáló eGEP (eGovernment Economics Project) projekt eredményeit, valamint EU-s és nemzetközi kormányzati tapasztalatokra építve hatásvizsgálatot végeztünk. A projekt másik célterülete keretében hatékonyság-vizsgálatra, helyzetelemzésre, illetve pénzügyi vizsgálatra került sor, abból az apropóból, hogy a hazai e-közigazgatási projektek költség-haszon elemzése során hasznosítható mérési keretrendszer, költségelemzési módszertan és gazdasági modell álljon a pályázók rendelkezésére egy költség-haszon elemzési módszertani útmutató formájában. Az útmutatóban ismertetett módszertan alkalmazását konkrét példával, esettanulmánnyal szemléltettük.

Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala - "A változások megalapozása"

Kulcsszavak: ügyhátralék ledolgozásának lehetőségei, arányos szervezeti leterheltség biztosítása

Az eGov Kft.-t 2008-ban azzal bízta meg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala, hogy készítsük elő a Fővárosi Bíróságon és a Pest Megyei Bíróságon végrehajtandó szervezeti átvilágítást. Feladatunk az volt, hogy egy követelmény-specifikációt (későbbi közbeszerzés műszaki mellékletét képező dokumentumot) alkossunk meg az említett két bíróság átvilágításával kapcsolatosan.

Hogy miért volt szükség minderre? A szervezeti átvilágítás célja a Fővárosi Bíróságon és a Pest Megyei Bíróságon felhalmozódott ügyhátralék feldolgozása, az elhelyezés gondjainak javítása, valamint az arányos bírói terhelés megteremtése volt. Ennek érdekében feladatunk a két bíróság működésének átvilágítására, összefoglaló elemzésére, illetőleg szervezeti és folyamatracionalizálási intézkedéseket tartalmazó javaslatok elkészítésére vonatkozó követelmények meghatározása volt. Ezen felül vállalásunk részét képezte, hogy a majdani projekt szempontjából fontos kérdésekben konzultációs partnerként állunk az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának rendelkezésére. A szakmai feladatok követelményeinek átgondolt összefoglalásán kívül javaslatot tettünk új szempontok beépítésére is, továbbá az ajánlatok értékelését támogató pontozási rendszerre is.
 
 
Hirdetés