A szervezeti GyorsAudit az eGov Tanácsadó Kft. és az IQ ConsultinG SzervezetFejlesztő és Tanácsadó Kft. közös vállalkozása, melynek szakmai partnere a brüsszeli székhelyű East West Consulting Group.
Szakmai vezetők:
Kleinheicz Gábor
Dr. Szemerei Péter
Vécsey Zsadány
A GyorsAudit megvalósításában résztvevő szakértők:
Solecki Áron
Huzsvai Dóra
Csomán Gábor
Mészáros Nóra
Schall Barbara
Csomor Zília
Poncsák Zuzsa
Kleinheincz Gábor
Gábor a Budapesti Műszaki Egyetemen végezett villamosmérnökként 1998-ban, 2004-ben pedig az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakoklevelet szerzett.
1998-tól négy évig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott a kormányzati informatika koordinációjáért felelős szervezeti egységben, 2000-től pedig az Informatikai Kormánybiztos Hivatalában vezette az elektronikus kormányzat főcsoportot. Ebben az időszakban indult el az első kormányzati portál, illetve az egységes kormányzati gerinchálózat is. 2005-től alapító elnöke a Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesületnek, amely egy olyan szakmai műhely, amely az e-közigazgatás önálló diszciplínává válásán dolgozik az elméleti és a történeti háttér kutatásával.
2002-ben indult el az eGov Kft., melynek szakmai működési területe az elektronikus közigazgatás kialakításának egyes ágazati, tematikus kérdései: olyan problémák megoldása, amelyek minden esetben ágazati szakmai, jogi, igazgatásszervezési és informatikai tématerületek metszetében helyezkednek el.
Dr. Szemerei Péter
Péter az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1990-ben, ezt követően 1991-ben Fulbright ösztöndíjjal tanult az USA-ban, majd később a BKE-n folytatott posztgraduális közgazdasági tanulmányokat.
1992-97 között az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékén tanított. Első üzleti tapasztalatait kisvállalkozásokban szerezte meg 1994-től kezdve.
1998-2002 között a Volánbusz Rt. és CD Hungary Rt. Igazgatósági tagja volt.
2000-2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságán az Információs Társadalom Főcsoportot vezette. Itt készült el a Széchenyi Terv ide vonatkozó fejezete (a Nemzeti Információs Társadalom Stratégia), és az annak megvalósítását szolgáló 20 különböző pályázat (mintegy 35.000 nyertes pályázóval és szerződéssel).
A különböző területeken szerzett tapasztalatait 2003-tól a Gordius-Net Kft. vezetőjeként kis- és nagyvállalatok, ill. szervezetek számára végzett üzleti tanácsadásban, projektek vezetésében és tréningek szervezésében hasznosítja."
Vécsey Zsadány
Zsadány a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma Corvinus Egyetem) vállalatszociológiai szakirányán szerzett MA fokozatott, majd a London Business School-lal közös programon MBA diplomát.
Az IQ ConsultinG vezetőjeként olyan nemzetközi brandek közép-európai bevezetője és képviselője, mint a LEGO® SERIOUS PLAY™ vezetés- és szervezetfejlesztő módszertan, vagy a CDP® európai uniós versenyképesség elemzés.
Az általa képviselt újszerű vezetési tanácsadó megközelítés legújabb eredménye a me-Learning®, amely rövid idő alatt Európa egyik legerősebb szimuláció-alapú elektronikus tananyag márkaneve lett.
A „Káosz Peremén” című könyv szerzője.
Solecki Áron
2000 és 2002 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett angol, majd magyar nyelv és irodalom szakon tanári diplomát, illetve kulturális menedzser szakképesítést.
Közgazdasági ismereteit a pályázatíróként és vezetési tanácsadó projektek résztvevőjeként alapozta meg, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2007-ben humánmenedzsment és infokommunikáció szakirányokon abszolvált MBA-képesítéssel rendszerezte.
2004 óta az IQ ConsultinG Kft. munkatársa. Szakterülete a szervezeti folyamatok (munkaszervezés) átvilágítása, változásmenedzsment-projektek előkészítése és tervezése, valamint képzési rendszerek tervezése, vállalati felnőttképzési programok készítése és megvalósítása mind a vezetői készségfejlesztés, mind pedig munkakörökhöz kapcsolódó szakmai tananyagok vonatkozásában. Részt vett több, EU-támogatással megvalósult nemzetközi képzési program összeállításában és lebonyolításában is.
Huzsvai Dóra
Dóra 2009 nyarán szerezett diplomát gazdasági agrármérnökként a Debreceni Egyetem Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Karán. Fő érdeklődési területe a vállalati gazdaságtan, a kontrolling, illetve a vidékfejlesztés voltak. Emellett szakirányként angol szakfordító képesítést is szerezett. Az öt év alatt lehetősége nyílt elsajátítani az angol gazdasági, agromanagement, valamint jogi szaknyelvet. 2008-ban egy hónapot töltött Hollandiában, ahol társegyetemi képzésen vett részt.
Az eGov Kft.-hez pályakezdőként került, az elektronikus közigazgatás izgalmas területén junior közgazdász tanácsadóként tanulmányok írásában, elemzésekben, valamint elektronikus közigazgatási és szervezetfejlesztési projektekben működik közre, projektmenedzsment teendők ellátásában. Fő érdeklődési területe a szervezeti teljesítmény számszerűsítésének kérdése, ennek keretében ezidáig különösen a BSc módszertan adaptálhatóságával foglalkozott.
Csomán Gábor
2009-ben szerzett nemzetközi kapcsolatok szakértő végzettséget, politikai elemző mellékszakiránnyal. Nemzetközi és hazai tapasztalatai segítették, hogy pályakezdőként az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban tudjon elhelyezkedni, ahol deregulációs és e-közigazgatással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Részt vett a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 2009. októberi változásából fakadó, elektronikus ügyintézést érintő feladatok esetében a minisztérium és alárendelt szervei felkészülésének koordinálásában.
2010. január elejétől tanácsadóként dolgozik az eGov Kft.-nél, ahol részben elektronikus közszolgáltatások fejlesztésével foglalkozik, kiemelten az elektronikus ügyintézés modellezésével és elektronikus közigazgatási stratégiák tervezésével. Ezen kívül fejlesztési projektek (EKOP, ÁROP) menedzselésében vesz részt.
Mészáros Nóra
Nóra a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett gazdálkodási szakos közgazdászdiplomát 2007-ben. Külföldi szemeszterét egy dán népfőiskolán töltötte, ahol kommunikációs tanulmányokat folytatott.
Szakmai pályafutását a Magyar Telekomnál kezdte, kommunikációs területen.
2009 óta az eGov Kft. tanácsadója: szervezetfejlesztési projektekben működik közre, e-közigazgatással kapcsolatos koncepciók, stratégiák készítésében vesz részt, és a cég egyik szoftverével kapcsolatos marketing tevékenységek tervezését, szervezését végzi. Ezek mellett toborzással és kiválasztással kapcsolatos feladatokat is ellát.
Schall Barbara
Barbara 2010 januárjában szerzett diplomát a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy és számvitel szakán, jelenleg a pénzügy mesterszakon folytatja tanulmányait.
2009 júliusában szakmai gyakorlat keretében került az eGov Kft.-hez, és a gyakornoki idő elteltével junior közgazdász tanácsadó munkakörben vesz részt a feladatokban. Megszerzett tudását költség-haszon elemzésekkel, egyéb megtérülési számításokkal és kalkulációkkal kamatoztatja a cégnél, valamint közreműködik szervezetfejlesztési projektek menedzselésében és javaslatok kidolgozásában, illetve az elektronikus közigazgatás területével összefüggő tanulmányok, koncepciók készítésében is.
Csomor Zília
Zília egyetemi tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem társadalomtudományi karán folytatta, ahol 2007-ben diplomázott nemzetközi kapcsolatok szakértőként. Dolgozott kommunikációs területen, majd később a KPMG Tanácsadó Kft. EU és Kormányzati részlegén végzett tanácsadói tevékenységet, elsősorban a közszféra számára.
Az eGovnál szerteágazó tanácsadói feladatokat lát el, melyeknek keretében elsősorban szervezetfejlesztéssel, valamint fejlesztési projektek (EKOP, ÁROP) menedzselésével foglalkozik.
Poncsák Zsuzsa
Zsuzsa 2009 nyarán diplomázott a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán vállalati pénzügy főszakirányon, szervezetfejlesztés mellékszakirányon. Az egyetem után a Pénzügyminisztériumban, elemzői területen kezdett dolgozni, ahol a TB pénzügyi alapjai költségvetésének rövid-, és középtávú tervezésével foglalkozott.
Az eGov Kft.-nél 2010 júniusától dolgozik mint közgazdász tanácsadó. Feladatai közé a projektmenedzsmenttől kezdve a szervezetfejlesztésig sokszínű teendők tartoznak, legtöbbjük igényli az intenzív csapatmunkát.